Ainulindale 3. rész
enedhil 2007.01.08. 17:58
Ne másolj!
Ekkor llúvatar így szólt: "Hatalmasak az ainuk, s közülük is a leghatalmasabb Melkor; ám hogy megtudja, s megtudják mind az ainuk, hogy én vagyok llúvatar, amit daloltatok, azt megmutatom nektek, hogy lássátok, mit cselekedtetek. És te, Melkor, látni fogod, hogy nem játszhatsz egyetlen olyan dallamot seri, amelynek ne bennem volna a végső forrása, s hogy ellenemre senki sem változtathatja meg a muzsikát. Mert aki ezt próbálja, csupán eszköz lesz a kezemben, hogy olyan, még csodálatosabb dolgokat teremtsek, amilyenekre ő nem is gondolt."
Az ainuk féltek, s még nem fogták föl Ilúvatar szavainak értelmét; ám Melkort szégyenkezés töltötte el, melyből titkos harag fakadt. Ilúvatar dicsőségben emelkedett föl trónjáról, s elhagyta az ainuk számára teremtett szépséges tereket, s az ainuk követték.
Ám amikor a Semmibe értek, Ilúvatar így szólt hozzájuk: "Nézzétek a muzsikátokat!" S látomást idézett elébük, hogy lássák, amit addig csak hallottak; s egy új világ bontakozott ki előttük a Semmiből, amely körülfogta azt, ám amelynek nem volt része. S amint ámulva nézték, kezdték megérteni az új világ történetét, az új világét, amely a szemük láttára élt és növekedett. Némán figyeltek, s Ilúvatar ismét megszólalt: "Nézzétek a muzsikátokat! Ez a ti dalotok; s mindegyikőtök meg fogja találni benne azt, amit hite szerint ő tervezett s adott az új világnak. S te is, Melkor, itt láthatod minden titkos gondolatodat, melyek csupán részei az egésznek, alárendeltjei az egész dicsőségének."
Sok mindent mondott akkor még Ilúvatar az ainuknak, s mivel az ainuk emlékeznek az ő szavaira, s mind ismerik a maguk részét a muzsikában, sokat tudnak arról is, ami volt, ami van, és ami lesz, s kevés maradhat rejtve előttük. Ám mégis vannak dolgok, amelyeket nem láthatnak sem magukban, sem együttesen, mert Ilúvatar minden tervét csupán ő maga ismeri, s minden korban fölbukkannak új dolgok, amelyeket nem lehet megjósolni, mert nincs gyökerük a múltban. Ezért láthattak az új világ látomásában az ainuk olyan dolgokat is, amelyekre ők nem gondoltak. Ámulva látták Ilúvatar Gyermekeinek az eljövetelét s az őket váró lakhelyet, s megértették, hogy maguk is építették ezt a lakhelyet muzsikájukkal, amelyről nem is sejtették, hogy más célja volna önnön szépségénél. Mert Ilúvatar egyedül teremtette a Gyermekeit, akik a harmadik dallammal jöttek, s még nem voltak jelen Ilúvatar első dallamában, s egyetlen ainu sem vett részt a megalkotásukban. Ezért amikor az ainuk megpillantották, nyomban meg is szerették őket, hiszen mások voltak, mint ők, különösek és szabadok, Ilúvatar gondolatainak új tükörképei, s általuk még többet ismerhettek meg Ilúvatar bölcsességéből, amely még az ainuk előtt is rejtve maradt.
Folyt. köv.
|